Ha Ön még nem tanult nálunk, a KEZDŐ workshop elvégzése az első lépés

A jelentkezéskor kérjük vegye figyelembe, hogy először a KEZDŐ – Bevezetés a Védikus Alkímiába elnevezésű workshopot kell elvégeznie, mert az oktatás többi része az itt átadott alapismeretekre épül. Ezután bármelyik workshopra, gyakorló körbe vagy egyéni alkimista munkára is jelentkezhet. Az egyes oktatásokon a részvétel speciális feltételeit a táblázatban találja a nevük mellett.

A workshopokra nagy a túljelentkezés

Amennyiben szeretné a helyét biztosítani a következő csoportban, javasoljuk, hogy mihamarabb küldje el jelentkezését az alábbi felületen. Ha beteltek a helyek, akkor a táblázatban megjelenik a ” várakozólistára jelentkezem” gomb. Erre kattintva leadhatja jelentkezését és így be tud még kerülni a csoportba. Az előleg befizetési határidő lejárta után a várakozólistáról töltjük be azoknak a helyét, akik lekésték az előleg befizetési határidőt vagy visszaléptek. Erről e-mailben értesíteni fogjuk amint van információnk.

Hogyan biztosíthatja a helyét

A jelentkezése csak abban az estben válik érvényessé, ha a részvételi díj 50%-át befizette. A jelentkezéseket befizetési sorrendben fogadjuk el és nem a honlapon való jelentkezés sorrendjében. Csak azon jelentkezők számára tudjuk garantálni a tényleges helyfoglalást a workshopon, akik a részvételi díj 50%-át befizették. A befizetés pontos részleteiről a jelentkezést követően válasz e-mailben küldünk tájékoztatást.

Képzési naptár

Téma Időpontok Hossz Helyszín Díj Szabad helyek száma Jelentkezés feltétele Jelentkezés
Védikus Alkimista Gyakornok szeminárium 2017. okt. 24., nov. 07., 21., dec. 05., 2018. jan. 09., 23., febr. 06., 20., márc. 06., 20., ápr. 03. (18-21.30-ig) 11 alkalmas szeminárium, kéthetente keddenként este, egy alkalom 3,5 órában Óbudai Konferencia Központ Bokor Irodaház, 1037 Bp. Bokor utca 23-25. 88.000 Ft 3 szabad helyKezdő, Artha workshop elvégzése szükséges
KÁMA workshop – Harmonikus kapcsolatok, szerelem és életörömök 2017. október 28., november 04., 11., 18. (10-17 óráig) Négy alkalom, szombatonként napi 7 órában Bijo Rendezvényközpont 1135 Budapest, Róbert Károly krt. 96-98. 45.000 Ft 3 szabad helyArtha workshop elvégzése szükséges a részvételhez.
SZIDDHA workshop – A finomfizikai érzékelés és az intuitív képességek fejlesztése 2017. december 02., 09. (10-17 óráig) Két alkalom, szombatonként, napi 7 órában Bijo Rendezvényközpont 1135 Budapest, Róbert Károly krt. 96-98. 25.000 Ft 3 szabad helyKét alapképzés - Artha és Káma vagy Artha és Dharma - workshop elvégzése szükséges.
Belső Fény születése – karácsonyi rendezvény gyakorlóink számára 2017. dec. 15. (18-21 óráig) Egy alkalom, 3 óra, pénteki napon Bijo Rendezvényközpont 1135 Budapest, Róbert Károly krt. 96-98. 2500 Ft 65 szabad helyArtha workshop elvégzése szükséges a részvételhez.
KEZDŐ workshop – Bevezetés a Védikus Alkímiába 2018. febr. 03., 10., 17., 24. (10-17 óráig) Négy alkalom, szombatonként napi 7 órában Bijó Rendezvényközpont, 1135 Budapest, Róbert Károly krt. 96. 39.000 Ft 14 szabad helyAlapozó képzés, bárki számára látogatható
DHARMA workshop – Érvényesülés, sikeres szerepek, Avatárok teremtése 2018. ápr. 07., 14., 28., május 05., 12. (10-17 óráig) Öt alkalom, szombatonként, napi 7 órában. (van egy hét szünet a közepén, ápr 21.) Bijo Rendezvényközpont 1135 Budapest, Róbert Károly krt. 96-98. 49.000 Ft 47 szabad helyArtha workshop elvégzése szükséges a részvételhez.
Tértartás workshop 2018. júni. 02., 09. (10-17 óráig) Két alkalom, szombatonként, napi 7 órában. Bijo Rendezvényközpont 1135 Budapest, Róbert Károly krt. 96-98. 25.000 Ft 58 szabad helyArtha és Dharma workshop elvégzése szükséges.

A workshopokra jelentkezés feltételei

  • Kérjük, hogy csak olyan programra jelentkezzen, amelynek a részvételi feltételeit be tudja tartani. Az adott programhoz tartozó részvételi feltételeket a képzés oldalán és a Jelentkezés gombra kattintás után felugró regisztrációs lap tetején is elolvashatja.
  • Akik először szeretnének nálunk tanulni, elsőként a KEZDŐ – Bevezetés a Védikus Alkímiába elnevezésű workshopon kell részt venniük.
  • A részvétel további feltétele a Szerzői jogvédelemről szóló nyilatkozat elfogadása.

Érvényes jelentkezés és előleg befizetés

  • A jelentkezése csak abban az estben válik érvényessé, ha a részvételi díj 50%-át befizette és a befizetett összeg vagy a befizetésről szóló igazolás eljutott a szervezőkhöz.
  • A jelentkezéseket befizetési sorrendben fogadjuk el és nem a honlapon való jelentkezés sorrendjében.
  • Csak azon jelentkezők számára tudjuk garantálni a tényleges helyfoglalást a workshopon, akik a részvételi díj 50%-át befizették.
  • Ameddig a részvételi díj 50%-a igazolhatóan nem került befizetésre, a helyfoglalást nem tudjuk garantálni.
  • A fizetési lehetőségekről regisztráció után automatikusan e-mailben kap pontos információkat.

Részvételi díjak

  • Kérjük, hogy csak azok fizessenek be a tanfolyamra, akik a fenti Képzési naptárban már regisztráltak. Regisztráció nélkül nem fogadunk el befizetéseket.
  • A részvételi díjak a fenti Képzési naptárban találhatók a workshop neve mellett.
  • A feltüntetett díj tartalmazza a 27% áfát.
  • A workshopokra a részvételi díj 50%-át előre, a fennmaradó díjat a helyszínen a workshop kezdése előtt lehet befizetni.
  • A fizetési lehetőségekről regisztráció után automatikusan e-mailben kap pontos információkat.

Általános tudnivalók

  • A dátum változás jogát fenntartjuk.
  • A helyszínek változásának jogát fenntartjuk, a résztvevőket időben értesítjük a végleges helyszínről.
  • A részvétel feltétele a honlapon is megtalálható, a jelentkezéskor már elektronikusan elfogadott szerzői jogvédelemről szóló nyilatkozat aláírása. A dokumentumot a helyszínen adjuk át.
  • Tilos hang- és filmfelvételt készíteni.

Díj visszatérítés

  • A workshopon való részvétel visszamondható és a befizetett összeg visszatérítésre kerül abban az esetben, ha a visszamondás legkésőbb a kezdéstől számított 10 naptári nappal előbb megtörténik e-mailben a szervezes@vedikusalkimia.hu e-mail címen vagy telefonon a +36-30-430-9450 számon, munkanapokon 10-18 óra közt.
  • 10 napon belüli visszamondásnál betegség esetén tudjuk visszafizetni a díjat. (Orvosi igazolást kérünk.)

Bővebb felvilágosítás: